Angliában és itt Írországban is nagyon népszerű a Christmas pudding. Fő összetevője a liszt és az apróra vágott marhafaggyú (suet) amihez mandulát, mazsolát, kandírozott cseresznyét és brandy-t adnak. Régi hagyomány, hogy ezüst hat pennyst vagy más csecsebecséket sütnek a puddingba, ezzel lepik meg a vendégeket.Régebben mazsolás puddingnak is hívták a benne lévő rengeteg aszalt gyümölcs miatt. 1664-ben a puritánok betiltották, majd I. György királynak köszönhetően 1714-ben újra visszatért a karácsonyi lakoma részeként.
Skóciában nem fogyasztják ezt a fajta chrismas pudding-ot, viszont Hogmanay-kor, az év utolsó napján szoktak enni pitetésztával beburkolt aszalt gyümölcsös, hosszúkás kenyeret, amit black bun néven ismert.
Általában brandy-vel ízesített vajas krémmel vagy fehér szósszal fogyasztják. Tálaláskor meglocsolják egy kis brandy-vel majd meggyújták. A kék színű láng és a barna pudding nagyon szép látványt nyújt.
Idén én is megpróbálkozom az elkészítésével. Mivel faggyút nem találtam, így olyan receptet kerestem, amibe vaj kerül. Végül egy citrusos Good Food-os receptre esett a választásom:
Az eredeti recept megtalálható a Good Food oldalán itt. Remélem az enyém is a képen láthatóhoz hasonlóan fog kinézni :)
Én fele adagot készítek csak, picit változtattam a hozzávalókon is, ezt fogom most leírni. De el lehet készíteni az eredetit is a fenti link alapján. Első olvasatra nehézkesnek tűnhet az elkészítése a hozzávalók miatt, de igyekszem pontos útmutatást adni.
HOZZÁVALÓK:
265 gr mazsola ( a tesco-s tökéletesen megfelel, amiben többféle mazsola is van)
70 gr kandírozott cseresznye
25 gr szeletelt mandula
fél citrom és fél narancs reszelt héja
1 kisebb répa lereszelve
75 ml rum
25 ml narancslikőr
85 gr barna cukor
85 gr friss zsemlemorzsa
62,5 gr liszt
1 kk. sütőpor
késhegynyi őrölt fahéj, szerecsendió, gyömbér, szegfűszer (és ugyanennyi őrölt korianderből és édesköménymagból és kardamomból ha van) ha sikerül venni ún. "mixed spice"-t, az a legjobb.
87,5 gr fagysztott vaj
1 tojás
vaj a kikenéshez
ELKÉSZÍTÉS:
A mazsolát, a mandulát, a kandírozott cseresznyét, a reszelt répát, a narancs és a citrom reszelt héját egy tálban összekeverjük a rummal valamint a narancslikőrrel és egy éjszakát állni hagyjuk. A vajat betesszük a fagyasztóba.
Másnap a száraz hozzávalókat összekeverjük, belekeverjük a beáztatott aszalt gyümölcsöket. Belereszeljük a fagyos vajat, hozzáadjuk a kissé felvert tojást is. Fakanállal jól átkeverjük - közben ne felejtsünk el kívánni valamit!!!
A recepthez nem jó az otthoni száraz zsemlemorzsa, frisset kell készíteni hozzá pl így
Másnap a száraz hozzávalókat összekeverjük és hozzáadjuk a beáztatott gyümölcsökhöz. Belereszeljük a fagyos vajat és hozzáadjuk a kissé felvert tojást. Ne felejtsünk el kívánni valamit :)
A forma sütőpapírral kibéleljük. Belekanalazzuk a gyümölcsös keveréket, a kanállal jól belenyomkodjuk.Egy nagy edény aljára kistányért teszünk, erre állítjuk a pudingformát. Az edényünket addig töltjük vízzel, hogy a forma feléig érjen csak, se a sütőpapír, se az alufólia ne érjen a vízbe. Ezután 6 órán át gőzöljük a puddingot, az elpárolgott vizet folyamatosan pótoljuk.
6 óra elteltével a formát kivesszük a vízből és hűvös helyen tartjuk felhasználásig. 1 évig is eláll.
Karácsonykor tálalás előtt ismét gőzfürdőbe állítjuk , de most már csak 1 órára. Majd óvatosan kiborítjuk. Leggyakrabban magyal levéllel és vörös áfonyával szokták díszíteni. Tejszínhabbal, vaníliafagyival vagy a fent említett brandy-s vajas krémmel tálaljuk. Ha van kedvünk hozzá, meg is gyújthatjuk, szemet gyönyörködtető látványban lesz részünk:

Én kb. 3 hete készítettem el, azóta hűvös helyen van. Kíváncsian várom hogy sikerült :)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése